Máté legnagyobb barátja: az evés

Minek is szépítsem, Máté az étkezési szokásait illetően sem volt soha hétköznapi gyerek, s most sem az. Kezdődött ugye azzal, hogy kicsi, néhány hetes babaként szembesülnie kellett vele, hogy ha baromira teleeszi magát, az semmiképpen sem maradhat büntetlenül, Hasfájiusz Nagyisten kegyetlenül megtorol minden efféle kihágást, s ráadásul egy ilyen pici gyerkőcnél még nem úgy működnek a dolgok, hogy bekap egy Bilagitot, majd nagy nyögések közepette hanyatt vágja magát a paplanyos ágyon, oszt jóvan. A hiba persze már megint az én készülékemben volt, hiszen én etettem halálra azt a szerencsétlen gyereket, de kérdezném feltartott kezekkel: "hát hogy a fenébe tudnám mellem csapját szabályozni, mikor nincsen rajta fogantyú"?? Erre szokták mondani az okosak, hogy szoptatás közben hagyjunk némi szünetet, büfiztessük meg a gyereket, majd ezt követően csatlakoztassuk vissza újra a nedű lelőhelyére. Igen ám, ez valóban nagyon eredeti és logikus a gondolat, de mikor meg akartam tenni ezt a saját csecsemőmmel, már a kezem mozdulatára olyat villant a szeme, hogy majdnem belévakultam, s mikor ténylegesen lecuppantottam a mellemről, olyan sivalkodásba kezdett, hogy inkább hagytam, hadd szippantsa ki azt a mennyiséget, amihez kedve van, még a végén lelki sérültté válik szegénykém, aztán a későbbiekben meg evészavarai lesznek, végül hordhatom pszichológushoz, és persze az is csak az én hibám lesz. Nem beszélve arról, hogy csöpp gyermekem sohasem volt egy komótosan eszegető, cumizgató baba, három perc alatt úgy kirántott 150 gramm tejet az egyik mellemből, hogy csak pislogtam, hiába no, nem szeret fél munkát végezni. Utána meg persze üvöltött a fájdalomtól, így hát korán megtanulta, hogy bár az evés valóban az emberiség egyik legélvezetesebb elfoglaltsága, a mohóság mindig megbosszulja magát..

Aztán jött ugye a tápszeres zsonglőrködés, amivel kapcsolatban voltak félelmeim. Azon túl, hogy az anyatejmániánk miatt ódzkodtunk a használatától, még attól is tartottam, hogy nem fogadja majd el. Ehhez képest az első adagot lehunyt szemmel, mosollyal az arcán, olyan éteri örömmel fogyasztotta, hogy majdnem elsírtam magam bánatomban, hogy ilyen gaz módon csalta meg a melleimet, ráadásul egyszerre mindkettőt.

Aztán elérkezett a hozzátáplálás bűvös időszaka, én ezt az ötödik hónap környékére datáltam. Azt a megvető tekintetet mindenkinek látnia kellett volna, amikor a zöldségestől a legszebb, legillatosabb almát kiválasztva, hazahozva, majd pürésítve odaadtam neki. Hatalmas boldogsággal és mosollyal az arcomon vártam, hogy milyen párás szemekkel fog majd egy halleluját rebegni az én csemetém abbéli örömében, hogy mást is kap, mint azt az unalmas fehér löttyöt, de nem, hát persze, hogy nem.. Azzal a lendülettel, ahogy bekapta, már tolta is ki a nyelvével, s még a hideg is kirázta, de úgy igazán, klasszikus módon. Próbálkoztam még párszor, de miután a ruháján már több püré volt, mint a szájüregében, feladtam a dolgot, ami nem megy, ne erőltessük. Olyan gyerek még úgysem született, aki később ne enné meg a bolognai szószos tésztát meg a jégkrémet - ezzel nyugtatott a gyerekorvos. S láss csodát, egy hónap múlva már boldogan, és elégedetten majszolta az almát olyannyira, hogy ha meglátta a kezemben, üvöltve közeledett felém kúszva-gilisztamódban, nehogy kimaradjon a jóból. A legnagyobb kedvence mégis az őszibarack lett, abból olyan mennyiségeket képes volt becummantani, hogy már tényleg erőteljesen gondolkodóba ejtett, mekkora is lehet egy féléves gyomra.. Valószínűsítettem, hogy az én gyerekemnek nagy eséllyel különböző rekeszekre oszlik, néhány darab a "szilárd" tápláléknak, néhány pedig a folyadéknak fenntartva. Ez egyébként azóta sem változott, számomra hihetetlen mennyiségeket tud seperc alatt eltűntetni, s mivel az etetőszék alatt nem találok maradványokat, valószínűsítem, hogy mind a gyomrában köt ki. Most, 1 éves kora körül a banán lépett az első helyre a képzeletbeli dobogón, de az olyan szinten, hogy ha bevásárolni megyünk, hátat fordítva a banános standnak kell elslisszolnunk mellette, különben ott rögtön, azonnal begyűrne egy kilót héjastul egész biztosan.

S aztán ott vannak a közös étkezések. Tökéletesen teljesen mindegy, hogy éppen kettő perccel azelőtt kapta meg a saját adagját, és a pocakméretéből ítélve éppen halálra ette magát, ahogy magunknak terítek, ott terem ő is azonnal, és kívánkozik vissza az etetőszékbe, hiszen teljességgel lehetetlen, hogy a mi szánkba úgy kerüljön bármilyen táplálék, hogy őt kihagyjuk a jóból. Ilyenkor éhes kutyaként vetődik mindkettőnk tányérjára, s amelyikőnk később reagált, hát úgy járt.. :-) Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben ez a fene nagy étvágy fog-e változni, vagy majd az óvodában is ellopkodja mindenki fél kiflijét? :-)

Egyébként pont arról beszélgettünk Zolival, hogy azon csodálkoznánk, ha ez a gyerek kákabelű lenne, mert egyikünket sem tesz semmi sem boldogabbá, mint egy finom vacsora valamelyik kedvenc éttermünkben, hát ez van.. Most, hogy hamarosan szülinapozunk, azon gondolkodom, hogy milyen tortát is tegyek Máté elé, amiből ő is ehet. Feltett szándékunk ugyanis, hogy nem fogjuk teletömni mindenféle csokoládékkal, cukros löttyökkel a későbbiekben sem, pont elég, hogy az anyja szénhidrátfüggő. Ebben az első évben szerintem ötösre vizsgáztunk, sikerült megkímélnünk minden kerülendő élelmiszertől, egyetlen szelet csokoládét, tejszeletet, pudingot, anyám kínját sem kapott, persze tisztában vagyok vele, hogy előbb-utóbb meg fogja őket kóstolni, de szeretném ránevelni, hogy a gyümölcsöket se vesse meg, ha édes ízre vágyik.Mi több, én sem nagyon ettem előtte édességet, mert akkor semmi értelme sem lenne a fene nagy nevelésnek, hát hogy nézne ki, hogy "Te ebből nem ehetsz drága fiam, fúj, egészségtelen", mikor én mázsaszámra tömöm előtte a jégkrémhegyeket? Szóval egészséges, egy éves szülinapra való tortareceptet keresek, amit aztán csak ő kap meg, és úgy tömheti be az egészet, ahogyan, és amilyen módon csak akarja, én meg majd vadul filmezem közben persze. :-) Természetesen a család többi tagját nem kárhoztatnám arra, hogy egy széttrancsírozott, nyálas romot kelljen enniük, úgyhogy nekik prezentálok majd valami finomat, én pedig szolidarítok a gyerekemmel, az övéből fogok enni.. :-D Khmmm.. :-D