Születésnap közeledik

Két hét múlva az elsőszülöttünk 1 éves lesz. Hogy mennyi minden történt ebben az első 365 napban, azt már ecseteltem korábban, és fogom is még később visszautaló jelleggel, de ez most eléggé fontos program ahhoz, hogy felülírjam az időrendiséget. Karácsony óta azon jár az eszem, hogy hogyan is ünnepeljük meg ezt a számunkra kiemelkedő családi eseményt, s már kb. 5 verziót dobtam ki gondolatmenetestül, menüstől a képzeletbeli kukámba, mert valami mindig van, ami nem stimmel. Jó, persze, azzal mindenki tisztában van, hogy egy első szülinaposnak gyakorlatilag tök mindegy, hogy kerül-e a fejére papírcsákó, vagy nem, és a lufi sem indítja be nála különösképpen a "rákkendroll" rugóját, mert azt még az étteremben is kapott múltkor a csinos host-tól.. Szóval ezeket a szülinapokat az ősök leginkább maguknak szervezik, a kis lurkó majd csak később fog rácsodálkozni fényképek alapján arra, hogy wáááá, anya, akkor még ez a tollas fülbevaló volt a divat??, és mi ott az asztalon, akkor még ilyen rövid nyakú üvegben volt a sör??

Az első verzió az volt, hogy nálunk, családi körben ünnepeljük meg e jeles eseményt. Az ötletet Karácsony estéjén vetettem el végleg, amikor ugyan csak a család felét láttuk vendégül (nem bunkóságból, hanem mert a másik fele, az én szüleim pont 200 kilométerre laknak a fővárostól, és oda másnap mentünk), az mégis szám szerint 10 ember velünk együtt, s bár nem kicsi a nappalink, az étkezőasztallal együtt már elég szűkösen voltunk. Ha az én családomat is beleszámoljuk, már 17-en vagyunk, úgyhogy mindenképpen házon kívüli eseményt kell összehoznunk mindenki lelki békéjének érdekében. S ráadásul pont télen tudott születni ez az áldott gyermek, úgyhogy még az indoor programokat is rendesen át kell gondolnunk, hát evvan..

Aztán kitaláltam, hogy mint olyan sokan mások, mi is egy játszóházban ülnénk meg a partyt, az azért jó, mert a család apraja tud őrjöngeni, miközben a megfáradt szülők végre 3 értelmes szót tudnak egymáshoz szólni. Később rájöttem, hogy ez meg azért nem jó, mert Zoli, és az én szüleim is vidékről jönnek fel hozzánk aznap, valószínűleg bazi éhesek lesznek mire ideérnek, mégsem adhatunk nekik játszóházas pizzaszeletet megborítva egy vödör ketchuppal, majd azt leöblítendő jó kis szénsavas kólát, esetleg egy kis ételfestékes narancslevet.. Vagy de? :-D

A harmadik verzió már majdnem befutó lett, de ott meg pont a lényeg nem stimmelt. Az egyik belvárosi étterem viszonylag elkülönített kisebb termét vettem célkeresztbe, ahol már fel vannak készülve ilyen jellegű eseményekre. Lelkesen fel is hívtam őket telefonon, majd feltettem a kérdéseim, jellemzően sok szokott lenni.. Igyekszem valósághűen visszaadni a beszélgetésünket, a formaságoktól most természetesen eltekintve, érdemes figyelni:

- Megkaphatjuk-e a külön termet az eseményre?

- Hányan érkeznének?

- 17-en.

- Külön termet csak akkor áll módunkban biztosítani, ha legalább 25 teljes áron fogyasztó vendégük van, a gyerekek féláron ehetnek.

- Vihetünk-e be saját tortát?

-Természetesen.

- Mennyi időre kaphatjuk meg a termet?

- 2 és fél órára az Önöké, hiszen egy nap több szülinapos eseményünk is szokott lenni. (?????)

Az az igazság, hogy nem nagyon volt értelme tovább beszélgetnünk, mert hogy nagyon finoman fejezzem ki magam, ótvar bazi nagy lehúzás az egész. Igaz, hogy fincsi svédasztaluk van, de ha 25 embert beszorzok 6000 ft-tal, plusz még a féláron fogyasztó gyerekek, s ja, mindez csak két és fél órára a miénk, pontosabban csak kettő az, mert mire mindenki megérkezik, elfoglalja a helyét, kiörömködjük magunkat egymás viszontlátása okán, már el is röpült az a 30 perc, és semmi másról sem szól az egész, minthogy lóhalálában esszük degeszre magunkat, iszonyat sok pénzért, aztán meg húzzon mindenki a fenébe hazafelé. Jó kis szülinap..

Kezdtem rendesen elkámpicsorodni, hogy mindenki csak lenyúlni akarja az embert, és hagyom a fenébe az egészet, ennek a gyereknek nem lesz szülinapi party-ja és kész, amikor utolsó lelkesedésemmel mégis csak elkezdtem kutakodni az interneten valami lehetőség felé. Ekkor találtam rá a közelünkben levő kis családias étteremre, ahol nem mondom, hogy simán ment a foglalás, de remélem nem lesz nagy bukta a történet. Letesztelendő a kínálatot  inkognitóban mentünk el hármasban vacsorázni egyet. Magyaros étlap, magyaros felhanggal, szeretjük. Jó, nem éppen update, de attól még finom, nem is kicsit. Érkezik a pincér, majd regélem, hogy mit szeretnék. István tekercs jó kis röszti burgonyával, paradicsomsaláta. Erre Zoli heurékázott egy nagyot, hát ő is pont azt nézte ki! Felszolgálónk nagy lelkesedésében azonnal sarkon is fordult, szaladt be a konyhába, mire életem szerelme legörbült szájjal néz rám: Ő még levest is akart.. Kitört belőlem a nevetés, mondtam neki, hogy ő a hibás, miért nem mondta a főétel előtt, hát úgy szoktuk? :-D

-Csak megörültem, hogy mindketten ugyanarra az ételre gondoltunk.. -felelte logikusan. Ezzel meg is alapoztuk az este hangulatát, s megállapítottuk, hogy jó ez az étterem, csak nem adnak levest. :-D Zolit persze csak nem hagyta nyugodni a gondolat, s tárkonyos vadragu leves nélkül talán meg is halt volna nagy hiányérzetében, úgyhogy előkereste a konyha mélyéről a felszolgálót, hogy meggondolta magát, ő enne egy levest is.. :-D Aznap este nem tudom hányszor hangzott ez a bűvös szó (leves), de a fő tematikánk ez volt, az bizonyos. Egyébként mikor végre valahára megkapta a jól megérdemelt folyékony halmazállapotú előételét (leves) nem is kellett csalódnia benne, mert tényleg finom volt, s legalább a zöldségekkel a dünnyögős Mátét is csendben tudtam tartani egy időre. A főétel is teljesen rendben volt, nem hiába gondoltunk egyet, s miután az ételekkel az égvilágon semmi baj nem volt, megkérdeztük a felszolgálót, hogy milyen úton-módon is tudnánk ide elhozni a családunkat szülinapozni. Mit is mondjak, nem volt túlságosan segítőkész, először azt mondta, hogy van ugyan egy különtermük, de ha esetleg addig nagyobb csoport érkezik, akkor minket kidobnak, mint macskát sz****i.. Jó, nem ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt. Mondtam neki, hogy erre mi természetesen nem alapozhatunk, s milyen megoldást tudna még javasolni, mert ezt nem venném annak. A válasza gyakorlatilag egy vállrándítás volt, a legkisebb mértékben sem akart segíteni, sőt látszott rajta, hogy kifejezetten zavarjuk a köreit.. Azzal a lendülettel fordultunk is ki az ajtón, s megbeszéltük Zolival, hogy majd visszajövünk, ha egy írástudó, segíteni is akaró ember lesz benn. Ez később meg is történt, és lőn világosság, szó nélkül kaptuk meg a különtermet, s állítólag még projektort is biztosítanak, mert szeretnénk egy kis fényképes összeállítást vetíteni a családnak Bogyó első évéről. 

Remélem jó lesz! :-)